Egymás mellé ültették Obamát és Trumpot Jimmy Carter temetésén
Az egykori és az újra megválasztott elnök egymás mellett foglalt helyet, és láthatóan kellemes hangulatban társalogtak.
Egy társa húzta ki az egyenruhást.
Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke előtt tisztelegve, Washingtonban tartották meg az egykori vezető állami temetését január 9-én. A Washingtoni Nemzeti Katedrálisban zajló szertartáson részt vett több jelenlegi és volt amerikai elnök, köztük Joe Biden, Donald Trump, Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton is.
Ezt is ajánljuk a témában
Az egykori és az újra megválasztott elnök egymás mellett foglalt helyet, és láthatóan kellemes hangulatban társalogtak.
A gyászszertartáson a díszsorfalban álló katona összeesett, egy társának kellett a kamerák kereszttüzéből elhúznia. Az eset akkor történt, míg a koporsót szállító konvoj a katedrális felé tartott. A képsorokon látni, ahogy a katona lába elkezd remegni, majd lábai összecsuklanak. Hosszú másodpercekig senki sem reagált az ájulásra, majd később egy társa hátulról elhúzta. Jimmy Carter 2024. december 29-én, 100 éves korában halt meg.
Nyitókép: Képernyőmentés